Venyige

Venyigével melegítettem be ma este. Tudjátok mi a venyige? Falun élők biztosan tudják, a városiaknak meg elmondom, hogy a lemetszett szőlő vesszőjéről van szó.

Én balga március első napjaiban, azon az ajándékban kapott meleg napon lemetszettem a szőlőt és megmetszettem a rózsákat is. Sőt még a hosszú, elcsersavasodott ágakat is lefűrészeltem tőből, egy-két fiatal hajtást hagyva. Feldaraboltam annyira, hogy beférjen a kazán ajtaján.
Aki nem próbált még venyigével fűteni nem tudhatja, hogy milyen semmihez nem hasonlítható jó illata van. A meleg hatására könnyezni kezd és mégsem oltja el a tüzet, sőt hangosan pattogva ég. Régi tavaszok jutnak eszembe erről az illatról, amikor a Sigén a venyige parazsa mellett pirult a kenyér és csurgott rá a sültszalonna zsírja. Apu nevetve bíztatott, hogy forgassam a pálcát a szalonnával, mert kigyullad a vége. Forgattam én nagy igyekezettel, mégis , ritkán úsztam meg, hogy a forró zsír ne csöppenjen a kezemre. Hol vannak már azok a boldog idők!

A tavasz viszont eljött megint. Fantasztikus, hogy egyik nap még hó esett, hordta-vitte, másnap meg a meleg napsugarak el is olvasztották. Szokták mondani: Olyan, mint a márciusi hó, rövid ideig tart.

Három napja kint ügyködöm a veteményesben, már földbe került a retek, a saláta, a zöldborsó, petrezselyem és répa. Eldugtam a vörös és fokhagymát is. Fáj kicsit a derekam, a lábam az izomláztól, de jóleső érzés, hogy földben vannak a magok, várhatom a jó kis vitaminokat a kertemből. Jóleső fáradság ez bizisten.