Embermesék

Statisztika

2010. március 22., hétfő

Versmondó verseny elődöntő

A zsákai Gondoskodás rendezésében a helyi Idősek napközijében lett megtartva a szentpéterszegi versenyzők elődöntője. Tizenöt állt. iskolás gyerek és négy nyugdíjas klub tag vett részt a vetélkedésen szebbnél-szebb versekkel.
Ketten jutottak tovább a májusi döntőbe egy gyerek és a klub vezetőnk, aki Kibédi Ervin: Ahogy a napok rövidülnek c. versét adta elő nagy átéléssel.
Tartalmas szép délutánban volt részünk. Én is elszavaltam Reményik Sándor a Menekülő c. versét, bár nem jutottam tovább, mégis élmény volt számomra, hogy előadhattam ezt a gyönyörű verset.

4 megjegyzés:

  1. Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel. Viola.

    VálaszTörlés
  2. Én így is gratulálok, nekem nincs bátorságom kiállni szavalni, pedig tanár voltam. De az valahogy más volt a gyerekek között. Pedig nagyon szeretek felolvasni.

    VálaszTörlés
  3. Csatlakozom! Bocsánatot kérek, amiért elfelejtettem az időpontot! /Én még az ásózásnál tartok./

    VálaszTörlés
  4. Most már minden kerti munkának itt az ideje. Csak győzzük fizikailag.

    VálaszTörlés