Tél

Petőfi Sándor: A puszta télen


Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rossz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyűjtöget,
Ez nagy könnyelműen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hűlt helyét leli.

Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
S a dalos madarak
Mind elnémúltanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közül,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.

Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson…
Így sem igen sokat lát a pusztaságon.

Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
Mikor vályú elé
Hajtják estefelé,
Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.

Leveles dohányát a béres leveszi
A gerendáról, és a küszöbre teszi,
Megvágja nagyjábul;
S a csizmaszárábul
Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?

De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
Mert a pince kulcsát
Akár elhajítsák,
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Hóval söpörték be a szelek az utat.

Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkózni szemközt jő.

Alkonyat felé ha fáradtan elülnek,
A rónára halvány ködök települnek,
S csak félig mutatják
A betyár alakját,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló…
Háta mögött farkas, feje fölött holló.

Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a túlsó határra,
Leesik fejéről véres koronája

Tudom én azt, hogy minden vers pillanatokon belül látható a neten, azért én mégis ide másolnám a szívemnek legkedvesebbeket. Pl. ezt a Petőfi verset, amit gyermekkoromtól mondogatok magamban ilyen hideg téli napokon naplementekor.

Kutya hideg van erre mifelénk!

Milyen nagyképűen hangoztattuk, hogy hát micsoda tél az olyan ahol se hideg se hó nincsen. Hát a hó csak éppen hogy, de a hideg nagyon kemény, ma nappal is volt 8-10 fok mínuszban, az éjjel meg tán lesz 15 is. Féltem a telelő virágaim, meg a betonpincében tárolt zöldséget, krumplit. Tán csak nem fagynak meg?
Hajdanában, amikor a pince fölötti csűr még tele volt takarmánnyal nem féltünk, mert a széna, lucerna leszigetelte a pincét. Most csak pár bála szalma árválkodik a csűrben, oda a gazda s oda az állatok is mind. Néhány tyúk fagyoskodik a hideg tyúkólban, ennyi maradt a gazdaságból. Meg az aggodalom, el ne faggyon a radiátor csövekben a víz, füteni kell ott is, ahol nem lenne szükséges.

Nem jó egyedül!