Itt ülök a gép előtt és az ablakon át látom, hogy nagy pelyhekben havazik.
Évtizedek óta az első komolyabb hóesésnél Idukámat látom két évesen, ahogy csillogó nagy barna szemeivel lelkesen és nagyon selypítve mondja a már öt éves nagylánytól Pannitól tanult verset:
" Esik a hó gyerekek.
Prémes kucsmát vegyetek.
Nagyapó is abban jár,
Nem fázik a füle már..."
Az apja meg össze-vissza csókolja mindkettőt.
Hogy szerettek verselni! Később Edit is hozta, mondta a szebbnél szebb téli verseket, amit az óvodában tanult.
" Hulló hóval csillanóval
Beszőtte a tél a tájat.
Font az ágra kerti fákra
Dérezüstből csipkesálat..."
Mint egy gyönyörű festmény, olyan ez a vers.
Aztán majd a kicsi Tomi szintén óvodásként:
"Esik a hó nagy csomóban.
Veréb mászkál lent a hóban.
Veréb elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz
Hóesésben vacakolsz
Felfújtad a tolladat
Ázott pamut gombolyag..."
Tomi úgy mondta gombolyadat. Nem Tomikám gombolyag. Ő következetesen a gombolyadat-nál maradt, ezt jegyezte meg.
És én hogy a csodában tudom ma is ezeket, meg még annyi nagyon régen megtanult verset kívülről? Viszont nem jut eszembe újabban ismert emberek neve: színészeké, íróké, film, könyv címeké. Vagy a nem is régen látott film, vagy olvasott könyv részletes elmesélése, aztán egyszer csak hírtelen beugrik a név vagy cím. Mi a fene ez? Csak töröm hajnalonként a fejem és az Istennek nem jut eszembe egy-egy név. Hát ez lenne az öregség? Megyünk visszafelé az időben?
Eléggé rémisztő.
Ó, Iduska, én vagy tíz éve így vagyok. Szégyen-nem szégyen, a tanítványaim nevét is képtelen voltam megjegyezni, bocsánatot is kértem előre tőlük minden bemutatkozásnál, s kértem, hogy nézzék el nekem, tudom, illenék megjegyezni, de bizony 80-90 gyerek nevét képtelen vagyok archoz kötni. Valahogy a nevek megjegyzésével mindig is bajban voltam. Szerintem nincs ezzel olyan nagy baj. Viszont azt mostanában én is tapasztalom, hogy sokszor - kedvenc! - írók, költők neve nem jön a számra. Ráfogom a kemoterápiára! :D
VálaszTörlésRáfogni tudunk, vagy mindig szolgál mentségünkre valami. Azt hiszem míg együtt van a család versenyt csináltunk mindenből, ki tudja előbb, jobban stb. Most meg alig van valakinek türelme, kedve, érdeklődése mondandónkra. Nem beszélgetünk eleget, és amikor mondanánk nem sikerül kapásból. Szerintem mi fokozott kritikai érzékkel rendelkezünk - magunkat sem kímélve.
VálaszTörlésÉn úgy látom a te memóriád nagyon is jó.
Tetszik, hogy Tomi jó rím érzékkel mondta a verset. Szeretem a gyermeki leleményt!