Embermesék

Statisztika

2008. június 29., vasárnap

Őrangyal



Nekem biztosan van őrangyalom.Ezt bizonyítja az utóbbi bejegyzésben leirt létraügy.
Volt még egy másik, még annál is veszélyesebb létrázásom. / Ezért kell feladjam a próbálkozást, mert a harmadik lehet hogy bejön - hacsak ott nem lesz megint az őrangyalom. /
Szóval olyan harminc éves körül lehettem, még öt tagu volt a család, volt mosnivaló bőven,
A szárítást a padláson kihúzott szárítóköteleken oldottam meg, ott nem volt útban senkinek a vizes ruha, akkor sem, ha napokig szárradt.
Szegény uram felépítette a két kezével a házat, meg vakolta, burkolta, de a végére már nagyon kifárradt. Így aztán apróbb dolgok a házépítéshez viszonyítva bizony elmaradtak.
Úgymint stabil padlásfeljáró. Pótolta egy hosszú létra ami a spejzban volt, van felállítva.
A létra nem volt kikötve s hogy-hogy nem, mikor már jó magasan jártam ,megcsúszott alattam.
Szerencsére volt egy hokedli a falnál, az megállította a csuszásban, én meg valamiképpen a beépített polcok tetején landoltam a befőttes üvegek közzé. Még akkor is fogtam, szorítottam a müanyag lavórt a ruhákkal. Hogy kerültem én oda, ma sem értem. Mindössze két üveg esett le , a többit odább söpörtem, én meg remegő lábakkal ültem még ott egy kicsikét és aztán óvatosan lemásztam a félrecsúszott létrán, látva, hogy nem fog tovább csúszni.
Senki nem volt akkor otthon , hogy segítsen rajtam, de az őrangyalom biztosan jelen volt.
Mint akkor is, mikor egy kocsi majdnem elütött . Biciklivel voltam, az meg tolatni akart kifelé a beállóból és bizony nem nézett balra és nem látta, hogy jövök. Félre kaptam a kormányt és egy mély és szűk betonozott árok partján sikerült leugranom a kerékpárról, amikor meglátott.
Ha nem is üt el, b iztosan összetöröm magam, ha beleborulok az árokba.
És ki volt a sofőr? Az a férfi, aki gyerekként kimentett engem a Berettyóból, amibe majdnem belefulladtam. Hát nem megsúgta neki az őrangyalom, hogy "Figyelj te, ne üsd el akit egyszer már megmentettél! "

És mennyi apró kis dolog! Egy-egy szerencsés elesés, amit törés nélkül megúsztam.
Egyáltalán, hogy még itt vagyok, élek, aránylag egészségesen / ezt nem kiabálom el, mert nem tudni mit hoz a holnap/ de hogy valaki vigyáz rám az biztos.

3 megjegyzés:

  1. "Az Úr Isten őriz engem, mert az ő ...zengem" ismered ezt a verset?
    Mezei Mária előadásában hallottam.
    Ez jut eszembe most. Sokáig így legyen!

    VálaszTörlés
  2. Én is így kívánom! Még vagy száz esztendeig vigyázzon az az őrangyal, Iduska nénire!
    Arra a Mezei Mária versre én is emlékszem, HA jól emlékszem. Gyermek voltam még, fekete-fehér TV-adásban láttam. Nagybetegen, remegve jött a függöny elé, kapaszkodott belé. És úgy mondott verset, fuldokolva, levegő után kapkodva, hogy borsózott a hátam, gyermekként is átélve a búcsúzást, a tragédiát.
    Mintha az lett volna ez a vers.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm mindkettőtöknek.
    Valóban Mezei Mária mondta azt a szép verset, aki a vastüdőt hagyta ott arra az időre, amig elszavalta.
    Megrázó volt én is láttam.

    VálaszTörlés