Mérgelődöm.

Közel 40 fokban járkálja a falu utcáit egy ötvenes férfi kitöltendő felmérőlapokkal a kezében. Hozzám is becsenget. Mit, mit nem akar felmérni nem közli, csak azt kérdezi van e ötven éven aluli férfi vagy nő a házban. Én az őszinte és mindenkit bizalmában fogadó rögtön mondom: nincs, egyedül élek. Mindjárt a szám elé is kapom a kezem, mondván, ezt idegenekkel nem kellene  közölnöm. Így van - helyesel mosolyogva a szimpatikus kinézetű ember. De akkor az Istenért miért küldik faluszerte érdeklődni a házban élők életkora felől. És egyébként is ma csak az ötvenen alul élők véleménye számít. Az azon felettiek már le vannak írva? 


Na a miniszterelnök viszont fényképes, válaszborítékkal ellátott felmérőt küldött nekem a saját címemre. De honnét tudja az én lakáscímem? - én egyáltalán nem tudom az övét. Feladónak a miniszterelnöki hivatalát jelölte meg. Miért nem adta meg ő is a lakáscímét? - így lenne fer nemde? És a kérdései?  Az a körmönfont megfogalmazás, amire épeszű ember azt válaszolja, amit várnak is. Ne már! Ne zaklassanak minket se személyesen, se levélben, sajnos a döntések úgyis fent születnek akár jók, akár rosszak.