Könyvajánló

Ahhoz, hogy végig tudjuk olvasni a könyv nyugtalanítóan gyötrelmes oldalait, érdemes körülbástyázni magunkat az írónő „önéletrajzi” könyveivel. A 90 évből, ami Szabó Magdának adatott, az első harmad – melynek eseményeit majdnem teljesen ismerhetjük az Ókútból és a Für Eliséből –, gyakorlatilag felkészülés volt a villámcsapásszerű szerelemre. A második harmad az a 34 év, amit Szobotkával töltött, a világra szóló érzés fellobbanása és kibontakozása a Megmaradt Szobotkának című szerelmi vallomásban olvasható, a házasság mindennapjainak pillanatairól pedig a Zeusz küszöbénből vagy Az ajtóból alkothatunk képet. A Liber Mortis napló, de Szabó Magda sokkal okosabb volt annál, semhogy azt remélje, legbensőbb gondolatai megmaradnak íróasztala fiókjában. Nem csak Jablonczay Lenke vitte magával a titkait. Ez a vaskos könyv, akármilyen személyes is, akkor is a nagy kirakós játék része. Sok mindent megtudhatunk, de az életmű igazi rejtélyeire (létezett-e Cili, ki volt „a rangos úr a kártyából” stb.), természetesen nem derül fény. Szabó Magdánál a személyesség is irodalom. Ahogy ő maga is bevallotta egyszer: „mindent, ami történt, beleépítettem regényekbe, színdarabokba. Olykor aggaszt is, hogy ami velem és köröttem valaha megesett, és amit én annak a nyersanyagából alkottam, aligha különíthető el. Ha meghalok, magammal viszem minden titkomat, s nem lesz irodalomtörténész, aki meg tudja fejteni, mikor ki voltam, melyik figurám, vagy mi volt valóban igaz ebben vagy abban az ábrázolásban.” „A halottaskönyv” az életben maradás eszköze: „nem lehet másképp kibírni, csak ha írok”. Mert a fájdalom sújtotta Szabó Magda alighanem valóban szívesen elment volna Szobotka Tibor után. De az életösztön és az emlékállítás vágya erősebb volt. „Ha egyszer elfogadom, ami történt, ha nem írok Neked levelet, ha elhiszem, hogy meghaltál, ha nem lázadok a halál ellen. Akkor csakugyan elnyel a föld, akkor igazi halott leszel. De egyelőre nem fenyeget ez a veszély.” Később azzal próbálja átvészelni a kibírhatatlant, hogy saját teremtményét, a Katalin utcát és a benne megfogalmazott hitet állítja szembe a halállal. De a könyv vége felé már ez sem segít: „Míg hinni tudtam a túlvilágban, míg a Katalin utcában rendületlenül hittem, valahogy természetesebb volt minden. Nem tudom, mikor s miben ingatott meg valami Nevenincs, de megingatott.”