Ima

Vasárnap délelőtt ülök a nyitott ablak előtt és hallom a harangzúgás templomban hívogató hangját.
Megtelik a lelkem hálával és próbálom szavakban foglalni, amit érzek.

Köszönöm Istenem, hogy segítettél rajtam a bajban és megfordítottad a dolgok rossz irányban folyását. Csoda ez nekem, csoda! Köszönöm, hogy irányítottad az orvosok kezét és közel öt hét után szinte begyógyítottad a sebemet.
Semmi nem történik véletlenül. Végig kellett szenvednem a műtét előtti nehéz időket, hogy megbizonyosodva a dolgok jobbrafordulásán türelemmel és bizakodással viseljem a műtét utáni napokat.
Köszönöm, hogy megmutattad a magánytól néha csüggedő magamnak mennyien szeretnek.
Elsősorban a családom s főleg a lányaim odaadó gondoskodását, szeretetét köszönöm.
Az unokáim, a testvéreim, sógornőim, unokatestvéreim, barátaim, szomszédaim aggódó telefonjait, látogatását. És akkor még nem említettem a virtuális barátaimat.
Annyi jó ember vesz körül hála Neked ezért Istenem.

Ígérem még nagyobb szeretettel fordulok mindazok felé, akik a bajban kimutatták milyen emberek. Mert bajban ismerszik meg ki a jó hozzánk. Vannak olyanok is, akiben csalódnom kellett, de rájuk sem gondolok haraggal.Elfoglaltságuk miatt még nem jutottak el hozzám, de Te majd irányítod, hogy ideérkezzenek.

Maradj mindig mellettem és egyengesd a néha göröngyös utat, mely végül hozzád vezet. Ámen.