Segédmunka

Tegnap jött egy napszámos ember. Délre lekaszálta a veteményesben körben a füvet, ami az eső után térdig ért. Levágta a lucernát is. Megállás nélkül kaszált délig.
Főztem egy rizses csirkét és megebédeltünk. Délután tetőjavítás következett, ott kellett tébláboljak körülötte, leadogatta a cserepet, majd új gerendákat, léceket szögezett fel és utána következett másik cserép felrakása. Hú, jól elfáradtam! - biztosan ő is. Dolgozott úgy tíz órát összesen és igazán nem kért sokat. Holnap megint jön, felvágja a gallykupac vastagát, a vékonyát meg elégeti.
Rendes, csendes ember, nem iszik csak kólát. Van itt munka a számára, minden bomlik-romlik. Hatodik éve nincs gazdája a portának. A gazdasszony meg...hát csak asszony.
Ahogy néztem tegnap, hogy mászott a tetőn a léceken, mint a macska, a párom jutott eszembe. Éppen így javítgatott ezt-azt özvegyeknél, időseknél. Én meg haragudtam, jobb lenne itthon végezné a dolgát. Milyen jó volt akkor azoknak az idős embereknek, hogy volt aki megcsinálta, amit már nem tudtak, vagy nem bírtak - most már én is értem.