Embermesék

Statisztika

2010. május 7., péntek

Munkálkodom.








Ha óvatosan is, sok pihenést közben iktatva, azért munkálkodom. A doki szerint terhelhetem a lábam, csak ne érezném egy kevés munka után, mintha erős izomlázam lenne. Mintha hazagyalogoltam volna mondjuk Újfaluból.
Tegnap előtt bepermeteztem a kis csinos permetezővel a kevéske szőlőt, amit meghagytam. Tegnap le is mosta egy hirtelen jött zápor. -Bár gondolom beszívta a bordói levet.
Olyan békés, szép idő volt délután , az éjszakai nagy eső után szinte smaragdzöld minden. Fényképeztem kicsit, nem birok ellen állni a kert mindig mást mutató látványának. Most a zöld és a madárhúr meg a labdarózsa fehér színe uralja, itt-ott egy kis sárga boglárka és a hasadó sárga liliomok. A rózsáim szépen lombosodnak, bimbósak, a pipacsok is virágban borulnak hamarosan. Bent nézegettem a képeket, amikor hitelen olyan vihar támadt, hogy a fűz ágait jól megtépte. Az alsó bejáratnál lévő esővédőt meg úgy rángatta, azt hittem kitépi és esetleg az ebédlő ablaknak vágja.
Bentről figyeltem aggódva, kimenni nem mertem, féltem rám zuhan. Szerencsére nem történt baj, de meg kell majd erősíteni a csavaros szögeket.
Ma reggel körben nyírtam a fűzfát, úgy néz ki, mint a hajdanvolt gyerekek, akiknek fazekat tett a mama a fejére és úgy nyírta körbe a haját. Egy talicskányi zöld ág került le róla. Szebb lenne ha földig érne, de akkor nem lehetne alá ülni egy kis beszélgetésre, pihenésre.
Ennyit máról, megyek ebédelni jó kis gyümölcslevest és fokhagymás sült halat készítettem. Nektek is jó étvágyat!

2 megjegyzés:

  1. Természetes, szép zöld környezet. A saját fényképeidet szívesebben látom!

    VálaszTörlés
  2. Irigykedem a sok szép virág láttán, az én kertem olyan szegényes ehhez képest, de magam választottam, hogy ilyen legyen. Gratulálok hozzá! És sok pihenést iktass közbe.

    VálaszTörlés