2010. április 10., szombat
Itthon
Valóban úgy lett. ahogy gondoltam. Hét nap alatt megszínesedett a kert, kinyitottak a színes tulipánok, a babarózsa is virágba borult. A kapu előtt végig a kerítésnél a fehér szegélyvirág mögött tömött sorban virít a györgyike. A fű smaragdzöld, olyan mint a bársony. A jótékony csendes eső hatására a zöldborsó sorol a veteményesben, a retek és a saláta, sőt a virágok is kikeltek. Csak fagy ne jöjjön. Az öreg futórózsa tő is szépen kilevelezett. Sikerült az átültetés. A pipacsok bokrosak, kivirágzott az őszibarack és a szilva. A cseresznye és a pándi meggy még bimbóban van.
Tegnap délután kiköltöztettem a muskátlikat ablakba, teraszra. A ládákat jó virág földel feltöltöttem, remélem hamarosan virágba borúlnak. A futók már bimbósak. A leánderek és a hibiszkuszok az idén földbe kerültek a fűz árnyékában, Már kinőtték az edényt rendesen. A hibiszkusz teljesen lekopaszodott, remélem kihajt.
Itthon mindenki jól van emberek és állatkák egyaránt. Ma is esett a csendes eső, kicsit lehűlt a levegő, de nem vészesen.
Tegnap este felé már a fűzfa alatt lapoztam át a Nők lapját. Istenem de szép a tavasz! Örül az ember szíve, lelke.
Címkék:
kertem
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése