Csirkepaprikás

"Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek."

Így van valóban. Volt ma délben három kosztosom és a paprikás csirke tényleg jobb ízű volt, mint mikor egyedül ülök asztalhoz. Igyekeztem is apait-anyait beleadni és mikor Dénes unokám harmadszor szedve dicsérte meg: hogy nagyon finom mama, nem tagadom jól esett. Főleg mikor a másik kettő is rákontrázott.
Mondtam nekik, ez most nekem is nagyon ízlik, de olyan csirke paprikást, mint amilyet anyósom a Szabó dédmamátok főzött még én sem tudok készíteni. Az tényleg pörkölt volt, úgy le tudta sütni és mégsem égett oda. Persze úgy van az, hogy mindenkinek a családban van specialitása.
Állítólag én a gyümölcslevest , a sült oldalast, a sült kacsát, a paprikás csirkét, a töltött káposztát és talán a húslevest tudom még jól elkészíteni. Ezek mind hagyományos, régi ételek. Megpróbálom néha az újjabbakat, de azokhoz már a lányaim jobban értenek. Ahogy a különlegesebb sütemények sütéséhez is. Itt is jobban megy nekem a hagyományos. Tegnap például sütöttem egy jó kis krumplis lepényt, majdnem olyan lett mint a szomszédasszonyomé, mint a spongya, olyan az övé. Ez meg az ő specialitása. Anyósom szikkasztott rétest sütött még nagyon finomat. Mikor elment közülünk próbáltam ugyanúgy elkészíteni a fiának. Ette is jóízűen, de azért azt mondta, jó, jó, de mégsem olyan, mint a mamáé volt.
Talán majd ha nem leszek engem is emlegetnek az unokáim egy-egy étel fogyasztásakor, hogy hát a mamáé azért...