Velem történt.

Kora tavasz volt akkor is. Az oltott, óriás virágú ibolya már kivirágzott a kertemben. Szedtem egy nagy csokorral reggel munkába indulás előtt. Jutott belőle az asztalomra, sőt még a titkárnő asztalára is. Egy jó kis kávét kaptam cserébe, azt iszogattam, amikor kijött a tsz elnök és föléhajolva szagolgatni kezdte az ibolyát. Nagyon szép - mondta, kár, hogy nincs illata. Alulról szagolja - válaszoltam, úgy jobban érzik. Igen - mondta nevetve - azt szeretné ugye, hogy már alulról szagoljam az ibolyát! Körülöttünk mindenki hangosan nevetett. Én elvörösödve szabadkoztam, hogy hát nem úgy gondoltam, ahogy a szólás-mondás mondja, csak tanácsot akartam adni, ugyanis a nagy virágok lehajlottak a gyöngécske szárakon és tényleg úgy érzett jól az illata, hogyha alulról szagoltuk.

Más

Elég szókimondó lévén, valami munkával kapcsolatos dolgon vitáztam éppen a főkönyvelői irodában. Ott volt az elnök is, aki kimondta a szót, punktum- úgy kell csinálni a munkát, ahogyan ők kigondolták. Mérgesen mentem ki az ajtón. Az irodában nyitva volt az ablak és az ajtóval szemben a folyosó ajtó is. Ahogy húztam be magam után az ajtót , hirtelen bevágódott nagy robajjal mögöttem.
Na nézd , hát nem ránk csapta az ajtót - hallottam belülről az elnököt kiabálni.
Visszanyitottam és beszóltam: Nem én voltam, csak a húzat - bár szívem szerint magam is szívesen berántottam volna, ha mertem volna. Jól jött a húzat mindenesetre.