Vonaton

Uazó lettem mostanában. Az elmult héten kedden vonatoztam fel Pestre, szombaton haza és ma kedden reggel újra vonatra szálltam, hogy vigyázzak az unokámra, aki sajnos visszaesett valami csúnya vírusba.
Most alvásidő van, bár már mocorog, lehet, hogy halasztanom kell az írást, hiszen Ő mindennél fontosabb.
Reggel fél hét körül indultam Újfaluból, már az állomáson összetalálkoztam egy kedves ismerőssel, aki nyolc éven át osztálytársam volt az ált. iskolában.
Fiatal éveinkben is sokat voltunk együtt bálban, lakodalomban, szerep és népitánc tanulás és előadás közben. Sok-sok éve ujfalusi lakos, de Péterszeget és a péterszegieket ma is számontartja.
Mindig megörülünk egymásnak és annyi beszélnivalónk van mindenféle témában, hogy észre sem vettük, már Pesten voltunk.
Egyébként is szeretem a fülkés gyorsvonatokat. Beül oda pár ember és kis kivétellel pár kilóméter vonatozás után szóban elegyedik. Számomra, bár nem tartom magam tolakodónak mégiscsak kellemesebb így útazni, mint például az intersziti autóbusz-szerű kettős ülésein.
Meg aztán valahogy a szitin távolságtartóbbak nézetem szerint az emberek. Sok a diák, aki kihasználva az időt tanul, sok a vállalkozó, aki számítógépén dolgozik úttközben is, minek is állna szóban bárkivel.
Úgyhogy mi először az ismerősömmel, s hamarosan a másik három személlyel is kellemesen társalogtunk. Szó esett közös ismerősökről. családról. a mezőgazdaság mai siralmas állapotáról.A házaspár nádudvari lévén beszélt a hajdani virágzó gazdaságról és az emberséges vezetőjéről, aki nyugdíjasként mai is kedvelt ember a városban.
És milyen furcsa véletlen ők is leszálltak Zuglóban a vonatról és velem busszoztak egy megállót, mivel az Uzsoki kórházba igyekeztek.
Ők hárman lettek az én ismeretlen ismerőseim.