A bátyámnál a rétsági temetőben

Műfordítás

Egy egyszerű gyermek
Kinek még oly fürge tüdeje
S izmai életet teremnek
A halált vajon ismerheti-e?

Találkoztam egy kislánnyal
Nyolc éves, így mondta ő
Haja dús volt, sok hullámmal
Éke volt, a legszebb fejfedő

Parasztos volt, egy vadóc
Gyűrött-szakadt rongyosan
A szeme égő, fénylő kanóc
Szépségétől elakadt szavam

˝Nővéred, bátyád, kisleány,
A háznál mennyi gyerek van?˝
˝Mennyi? Hét.˝ Szólt hozzám
S nézett felém álmodozóan

˝És hol vannak? Mondd csak el.˝
Felelte, ˝Heten vagyunk, heten;
Két testvérem Conway-ben nő fel
És kettő kint van, a tengeren.˝

˝Ketten a temetőben fekszenek
Egy nővérem, és a bátyám;
És a temetői kis kunyhóban ott élek
Én, és velem van az édesanyám.˝

˝Mondod, kettő Conway-ben él
És kettő kint van, a tengeren
Mégis heten vagytok, hát beszélj
Hogyan lehetséges ilyen?˝

Ekkor így válaszolt a kisleány,
˝Hét fiú és lány vagyunk mi
De ketten a temetői tölgy alá
Mentek mélyen örökké aludni.˝

˝Kisleány, te még szaladgálsz
S minden izmod életet terem
Ha ők ketten lementek a tölgy alá
Ti nem heten vagytok, csak öten˝

˝A sírok olyan zöldek, láthatod őket˝
A kislány nekem ezt felelte,
˝Alig kell menned ajtónktól, hogy megleld
Ott az egyik sír, s a másik mellette˝

˝A harisnyámat gyakran ott kötöm,
A kendőimet is velük hímezem;
Naphosszat csak ülök a füvön
S a kedvenc dalukat énekelem˝

˝És néha, uram, napnyugta után,
Mikor az ég, akár a parázsló szén
Tálkámmal a házat hátrahagyván
Mellettük vacsorázom én˝

˝Jane nővérem halt meg előbb;
Ágyban feküdt, csak szenvedett,
Majd az Isten felszabadította őt;
És talált neki egy jobb helyet.˝

˝A temetőbe, oda fektettük le;
És mikor a fű száraz lett a végén,
Ott játszottunk ő körülötte
A bátyám John, és én.˝

˝És mikor a föld hófehérre vált
Én szaladtam, csúsztam mindenfelé
A bátyám tőlünk örökre elvált
És oda feküdt, a nővérem mellé˝

˝Hányan vagytok akkor?˝, kérdeztem,
˝Ha kettő a mennyekben van fenn?˝
Hamar megkaptam a feleletet,
˝Heten vagyunk, uram, heten.˝

˝De ők halottak; ők ketten halottak!
A lelkük a mennyekben van fenn!˝
Hiába volt minden igyekezet, mert
A kislány makacsul így felelt,
˝Heten vagyunk, heten!˝


Idén lesz tíz éve, hogy elment és mégis velünk maradt a szívünkben örökre.


És itt a másik müfordítás változat. Én ezt szeretem jobban:


Heten vagyunk


A csöpp gyerek, ki fut szalad,
Libben mint a tavasz
És minden tagja él, nevet
Halálról mit tud az.

Egy parasztlányka jött utamba
Nyolc éves mondta nekem.
Göndör haja sűrün befonva
Simult a csöpp fejen.

Láttam, hogy kis erdőlakó
Szaván és vad ruháján.
Szeme kék volt, mély tiszta tó
Örültem szépsége láttán.

Mond hányan vagytok gyermekem
Testvérek fiú-leány?
Hányan? – Hát összesen heten
Szólt, s bámult reám.

S ki merre van?
Mond el ha kérlek.
Válaszolt ő: -Vagyunk heten,
Ketten a városban élnek, ketten a tengeren.

Kettő lent a sírban lakik
A húgom és a bátyám.
A temetőlakban élünk én
És anyácskám.

-Mondod: ketten városban élnek
Ketten a tengeren?
Lányom számolj utána kérlek
Hogy lehettek mégis heten?

Pedig heten vagyunk mi kérem.
Kettő lent a sírban lakik
A nagy platán tövében.

Kezed, lábad ép gyermekem
Futkoshatsz fel-le lám?
De ha kettő sírban pihen
Öten vagytok csupán!

Sírjuk virul, ott látni túl a dombon
Így felelt ő. Házunktól épp húszat ha lép
Eléri mind a kettőt.

Gyakran ott foltozom ruhám,
Vagy kendőt hímzek ott.
Ülök a sírdombon puhán és nekik dalolok.

Vagy amikor lemegy a nap
S füvek, fák elpihennek,
Veszem kicsiny tányéromat
S vacsorám ott eszem meg.

Elsőnek halt Jutka húgom
Az ágyat nyomta nyögve.
Az úr megszánta egy napon
S Ő elment örökre. .

A temetőbe vittük Őt
Sírban feküdt szegény.
Ott játszottunk mikor a fű kinőtt
Jancsi bátyám, meg én,

Mikor mindent a hó takart
Neki is menni kellett.
Szánkázni hiába akart,
Most fekszik húga mellett
.
-Hányan vagytok tehát ma? kérdem
-Ha kettő a mennyben van?
S a lányka tüstént válaszolta
-Heten vagyunk! Uram!

-Ők csak voltak. Már ma holtak.
Lelküket őrzi a menny.
Szavam csak borsó falra hányva
Nem tágított a csöpp leányka
-Heten vagyunk ! – Heten!