Van nekem egy kakasom- hófehér, piros tarajú, meg hozzá tíz tyukom is. A kakas úgy félti a tyukjait, hogy már a harmadik idegen személyt támadta meg, aki lement az udvarra. Hamisabb,. mint egy kutya. Engem viszont nem bánt.Végtére is én adom az élelmet és ezt ő nagyon jól tudja. A tyukocskák sok szép sárga tojást tojtak nekem tavasz óta, annyit, hogy azon kívül, amit a lányoknak adtam még el is tudtam adni. Kerestek már nekem úgy öt-hatezer Ft-ot. Igaz, hogy egy mázsa takarmány ára mindez, de legalább megkeresték a kosztjokat.
Egyik,napon látom ám, hogy egy kopasznyaku tyukom elkotlott. Mindjárt alá is raktam huszonöt tojást. Iduéknak is volt egy felesleges kotlója, azt is elültettem ugyancsak huszonöt tojással.
A képen ez a tyukanyó látható. Hát az eredmény három hét mulva még 50 % lett , pontosabban 25 db. kiscsibém van. De ezek olyan édesek! A fehér kakasnak és a piros tyukoknak három fekete csibéje született, biztosan a nagyszülőkre hasonlítanak.
Örömömben, hogy van kikről gondoskodjak mindjárt piacra mentem és vettem tizenkét négy napos édes kiskacsát.
Így aztán reggel kelek korán, mert éhes meg szomjas a sok apróság.
Örömömben, hogy van kikről gondoskodjak mindjárt piacra mentem és vettem tizenkét négy napos édes kiskacsát.
Így aztán reggel kelek korán, mert éhes meg szomjas a sok apróság.
Érdekes /biztosan ezért kaptunk mi is az előneveltek között feketét, pedig előre szóltunk, hogy nem kérjük!/ Ez mostanában jónak számít, mert van akinek 8-at költött egy kotló. Előbb-utóbb mindenre fény derűl! Jó munkát, sok sikert! Még Bercinek lesz csak érdekes, akkorára már kendermagos lesz a kis fekete!
VálaszTörlésHöhö! Most eszembejutott a két és fél éves kisfiam esete. Akkoriban nekem is volt egy mérges kakasom; szégyen-nem szégyen: ha nem vittem a söprűt magammal, néha sikítva menekültem. Pedig én etettem őt is.
VálaszTörlésEgyszer látom: nyílik a baromfiudvar kapuja és a kisfiam slisszol be rajta! Rémülten rohantam utána, előtte állt már berzenkedve a kakas, majdnem a melléig ért a feje! Az én fiam pedig - mivel útjában volt, - megmarkolta a hátán a tollakat és arrébdobta, hogy bukfencezett. A jószág meghökkenve tápászkodott fel és onnantól, ha a kisfiam is mellettem volt, még a közelembe se mert jönni! :D
Dávid meg a Góliát esete! :D
Nagyon jó a történet. Peti már nem volt ilyen ügyes, az apja futott segítségére.
VálaszTörlésNo, én is belevágtam!
VálaszTörlésA blogom:
Majd meglátjuk, hogy lesz-e kitartásom hozzá.
No, ez nem sikerült! Szóval:
VálaszTörléshttp://jasz.freeblog.hu