Mármint munkát.Ebben a kutya melegben kint csak a reggeli órákban lehet dolgozgatni. Háromszor másfél órát szántam három reggel a sövényvágásra, kész van. Sokkal rendezettebb képet mutat. A temetőben is alacsonyra metszettem a mályvacserjét, az Edit által gaznak nevezett sárga fürtös virág leégett, tövig levágtam. A veteményesben levagdostam a csemegetengeri kóróját és a nagyra nőtt paré szálakat.Gyalázatosan leégett minden, a szép ágyás őszirózsám a bimbóban leszáradt. Az őszibarack a ház helyén annyi, mint egy gesztenye, összeaszalódott a melegtől. A körte szép példányokat nevelt, csak az a baj, hogy ha érik lehull, megtörik és rögtön belebújnak a hangyák. Locsolni megint nem tudok, csak a kerti csapból, az meg nagyon drága, a szivattyú már harmadszor romlott el. A fűzfa alatt maradt meg néhány virág az árnyékban, viszont a szőlő nagyon szép, az bírja a nagy meleget.
Tegnap délután Kati a segítőm körben festette az ebédlőt, úgy 1.20 cm. magasságban. Egészen felújult, s egyúttal a nagytakarítás is megtörtént. Főztem be szilvát, főztem ki lekvárt csak úgy szórakozásképpen. Ma lehúztam az ágyneműkről a huzatokat és beraktam mosni, az ágyneműt meg szellőzteti. Legyen friss, mire megjönnek a rég látott családtagjaim a jövő hét végére.
Holnap a szobákat takarítom ki, ablakot mosok. A jövő héten meg készülök a vendégek fogadására.
Hát ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése