Öröm

Annyi öröm ért az elmúlt héten. Úgy kezdődött a nap, hogy felkelés után a frissen lefőzött kávéval a kezemben oda ültem a számítógép elé, bekapcsoltam az interneten a facebookot és máris Amerika szebbnél-szebb helyein jártam az unokáim nyomában. Mivel az időeltolódás miatt ott túl az Óperencián éppen este volt, mikor nálunk reggel, felrakták az aznap készült friss fotókat. Persze ezek a helyek megkereshetők ebben a különleges varázsdobozban, de más érzés az, amikor azt látom, hogy az én unokáim - mert most már házasságkötés után  Erika is az én unokám - személyesen jutottak el ezekre a híres-nevezetes helyekre, és akkor még nem beszéltem a kedves esküvői fotókról.
Vége az álomutazásnak, tegnap már angliai otthonokból telefonált Tamás, jelezvén, hogy szerencsésen haza érkeztek Isten segedelmével. Tíz órás repülőút után még másfél óra kocsikázás, elég hosszú út, de megérte.Ez tényleg életre szóló élmény lesz.
Volt egy kisfiú, akit dobált ide-oda az élet: hol az anyánál-hol a mamánál- megint az anyánál, mindkét helyen szűkös anyagi lehetőségekkel. Sokszor elhangzott ez a mondat: "Ugye anyu, ugye mama mi ezt nem tudjuk megvenni?" Kamaszként csak rajzolgatta, egyre csak rajzolgatta az edzőcipőket, a márkásakat, amelyekre annyira vágyott, de hozzá nem juthatott.  Hát most egy álom teljesült. Megcsináltátok gyerekek!
Csak így tovább, álmok nélkül, tervek nélkül nem sokat ér az élet.