Embermesék

Statisztika

2011. december 2., péntek

Emlékkiállítás





Fekete Borbála festőművész kiállításán voltunk Hajdúszoboszlón a Béke gyógyszállóban, abból az alkalomból, hogy a város posztumusz díszpolgárává választották.
Bensőséges ünnepség előzte meg a kiállítás megtekintését. Méltatták emberségét, tehetségét, és emlékére rajzversenyen díjazott gyerekeket ajándékoztak meg.
Levetítették a Hétköznapi ballada c. portré fílmet Kende Márta rendezésében. Láthattuk az azóta teljesen átépített régi faluképet, az akkor még gyerek, ma már mondhatnám középkorú rajzszakkörösöket, akiket nagy türelemmel, szeretettel tanítgatott a rajzolás, festés csinjára-binjára. Közben kedves hangján beszélt hazaszeretetről, felelősségről, a munkája szépségeiről.
Beszéltek helyette kiállított képei is, szívünkhöz közelálló péterszegi rétek, mezők utcarészletek
Tartalmas, szép délután volt.

6 megjegyzés:

  1. Köszönöm a beszámolót! Képeket! Valóban értékes számomra is.

    VálaszTörlés
  2. Sajnos megint sikerült elállítanom a gép memóriáját - így csak pár képet tudtam készíteni.

    VálaszTörlés
  3. Már ez a két kép is segít abban, hogy tudjam milyen tiszteletet kapott tanárnéni. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  4. hogy te mennyi érdekes programot meglátogatsz!!! :)))

    olyan lehetett Borika néni akkoriban a péterszegieknek, mint most Vanda Petinek... az biztos, hogy mindenki szerencsés, akinek van legalább egy igazán, igazán jó tanárja.

    VálaszTörlés
  5. Elsős, másodikos gyerekek vettek részt a rajzaikkal, akárha Petit láttam volna kivonulni az ajándékért.
    Itt megnézheted az emlékére civil kezdeményezésre létrehozott alapítvány honlapját: http://www.feketeborbala.hu/

    VálaszTörlés
  6. igazán szép holnap, ráadásul épp olyan módon van készítve, ahogy én is csinálom a honlapokat, a magamét is, az a "program". :)) köszi!

    VálaszTörlés