A segíteni akarás, az együttérzés egyre inkább kivész a világunkból.
A legközelebbi város alig kilenc km-re van tőlünk, ezért apró-cseprő ügyeim intézése végett elég sűrűn utazok oda.
Tegnap felháborító eset történt velem,ki kell írnom magamból, hogy megnyugodjak.
Bejártam a kötelező kört: piac, duris, penni, könyvesbolt és végül a húsbolt. Jönnek a gyerekek a hétvégén fel töltöttem a készletet. Jól elfáradtam, a cucc is nehéz volt, hát bementem a buszváróba, hogy leüljek pihenni, mert még volt háromnegyed órám indulásig. Négy pad van a váróban, amin négy-négy személy fér el. Az egyik padon hárman ültek, kérdeztem szép csendesen?- Leülhetnék e? Azt mondja egy kb. velem korú nő, aki szétterülve ült ott, hogy nem.- És mért nem? kérdeztem ez a pad négy személyes.- Mert nem válaszolta kihívóan. - Hát én pedig csak leülök ide a szélére- mondtam, mert nagyon elfáradtam. Le is ültem.,úgy, hogy a fél lábam lelógott. A szomszédom oldalt fordulva, félig keresztben ült a padon és egy házaspárral beszélgetett. Én vártam egy ideig, aztán kértem húzódjon már kicsit beljebb. Én ezt a nőt soha eddig nem láttam, nem ismertem és ő sem engem. Olyan csúnyán válaszolt, hogy elképedtem.Azt mondta nekem tegezve: -Hallgass, mert pofán váglak. Kikértem magamnak ezt a viselkedést és mondtam úgy van jogom itt ülni, mint bárkinek. Nem látszott betegnek, sem ittasnak, egy átlagosan öltözött öregedő asszony volt ez az illető. Azóta sem értem miért viselkedett így. A vele beszélgető házaspárt sem értem, ők nyilván ismerték, miért nem szóltak rá. És senki más a váróban. Hol a tolerancia?- helyette már csak az arogancia marad? - Hát nagyon szomorú, hogy már az idősebbek is ilyen ellenségesek.
Csütörtök lévén sokan vártak a buszra, mikor ajtót nyitott a kalauz, mindjárt tolakodni kezdtek, főképpen a fiatalok. Egy fiatal anyuka az alvó egy éves körüli gyermekével a tömegben állt, már közel az ajtóhoz. Nyomultak felfele előtte, egy vele korú kövér nő is. Hát ennek nincs gyermeke? Nem tudja milyen nehéz cipelni egy alvó gyermeket? Szóltam hangosan: - Engedjék már előre ezt az anyát a gyermekével. Na akkor méltóztattak félre állni és felmehetett.
A buszon az előrenyomuló fiatalok nyomban leültek, de még az hagyján, még foglaltak is helyett az ugyancsak fiatal ismerősüknek, az idősek meg kapaszkodtak, ha volt miben és végig állták az utat.
Én nem várom, hogy bárki ajnározzon, de hát mi lesz így a világból, ha nem marad empátia az emberekben?
Bizony ez mélységesen felháborító. Ilyenkor bizony bennem nagyon felborul a bili és bizony leordítom az illető fejét, aki így válaszol, szégyenkezik is aki velem van, mert nem válogatom meg a szavaimat, de egyszerűen nem bírom a pofátlanságot! A fiatalokat pedig határozottan meg kell kérni, hogy adja át a helyet, az ő lába még jó. Én egy terhes nőnek kértem helyet egyszer egy diáktól a buszon, szemtelenül nemmel válaszolt, erre fogtam magam és az ölébe ültem, végig a városig el sem mozdultam onnan. Röhögött, meg lökdösni próbált, de én meg sem moccantam, szerintem elég lecke volt neki. Tudom, nem ez a követendő példa, de ilyenkor én majd felrobbanok, muszáj valamit tennem.
VálaszTörlésBrutális! Lassan nem merünk megszólalni. Tibi is inkább elfordítja a fejét, aztán megmagyarázza, hogy nem érek el semmit hiába szólok. Bár azt nem engedné, hogy tettlegesen bántsanak. Az ilyenektől tényleg kitelne. Sajnos, ez van!
VálaszTörlésEzt mondta Idu is, hogy akár még meg is üthetett volna.
VálaszTörlés