Jób

Tegnap temetésen voltam. Meghalt egy jó ember, akivel a tsz. időkben sokszor beszélgettünk az irodában. Akkor még brigád vezető volt, ő szállította minden hó első napjaiban a növ.ter. ágazat munkalapjait.

Ha valami történt vele az volt a szólás-mondása: " Így még sose jártam!" -
Hát így valóban csak egyszer járunk az életünk során - mármint, hogy meghalunk.

Jób könyvéből választotta az igét a Tiszteletesünk a 22.23:

"Mert a kiszabott esztendők letelnek és én útra kelek és nem térek vissza.Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár reám a sír."


Szakadt a tavaszi záporeső, mégis sokan eljöttek a temetésre.



Éjjel felébredtem úgy félháromkor és nem tudtam visszaaludni. Villanyt kapcsoltam, szemüveget kerestem és elővettem a bibliát , kikerestem Jób könyvét.

Jób Istenfélő ember volt, akít tíz gyermekkel és nagy gazdasággal áldott meg az úr. Azonban egy napon gyermekei mind meghaltak, gazdasága füsté vált. Ő maga nagy betegségbe esett.
A halált várta, ami nem akart eljönni. Szenvedett és nem értette miért bocsájtott rá Isten annyi rosszat. Bár panaszolta sorsát, de erős hitét mindvégig megtartotta és addig imádkozott, míg az Úr kétszeresen adta vissza mindazt amije volt. Születtek újra gyermekei és lett újra gazdasága és láthatta még sok-sok évig gyermekeit és unokáit. Meghalt jó vénségben betelve az élettel.


Csak röviden írtam le a történetét. Ahogyan olvastam annyi bölcsességet, jó tanácsot találtam ebben a történetben a mai kor embere , sőt a magam számára is.



Végig olvasva Jób könyvét, lekapcsoltam a villanyt és reggelig nyugodtan, mélyen aludtam.