Juliánna nap

Ma van anyósom névnapja s egyben ma lenne a születésnapja is. Lenne - mivel már 20 éve lesz idén, hogy elment.
Hogy milyen ember volt mondja el helyettem Lappám nyolc évvel ezelőtti írása.

" Ma van Szabó mama névnapja és születésnapja is.Tornyi Juliannának hívták / ez szép név nagyon/ és most hosszas számolgatás, ide-oda évtologatás után ki bírtam ötölni /ha jól csináltam ezt a számítgatást/ hogy 1912 -ben született - 1912 febr. 16-án. Jövőre már kilencven éves lenne.

Lakik egy bácsi a faluban, az kilencvenöt éves, de még jól van.

Mama már csak bennünk van jól, de bennem legalábbis nagyon jól. Azt az üres telket, aminek a tulajdonjoga már rég a másé és a kerti csapon kívül az égvilágon semmi sincs már ott a régi odatartozások közül én még mindig úgy nevezem "mamáék"

Csakhát a fejemben olyan élesen van, mint egy jól sikerült videofelvétel, minden ott van. A korhadt kerítés, a kapu, amit kicsit meg kellett emelni, hogy a zár bekattanjon, sose volt kulcsra zárva, kilincsre csak. A nagykapu meg belülről volt megtámasztva valami deszkákkal, hát azon sosem állt be autó, lovaskocsi sem, legalábbis amire én emlékszem.

A ház előtt volt egy kis terasz, egy lóca, egy asztal, tavasztól őszig ott kuporogtam a zöld lócán, századjára meséltetve a régi történetet. Egyszer még valami kazettára is felvettem ahogy mesél, de aztán elveszett az a kazetta, hát kár. Jobbra volt a konyha, földes volt a padló és benne egy igazi kemence. Ha ritkán is, de üzemelt, sült benne krumpli az a legjobb. Meg a konyhaszekrény/valami neve is volt, nem jut eszembe/ barnára mázolva, rajta aluminium teáskanna,mindig kész teával, nyáron olyan jó hűvös volt, jó volt úgy inni belőle, hogy nem öntöttem pohárba,csak félrebillentettem a tetőt. A víz is ott volt, amit a kútról hozott sokáig. Később lett csak kerticsap, bent a házban sohasem volt víz.Kannákban volt a víz, mezítláb szaladtmindig a kútra. A földes padlón a legnagyobb melegben is hűvös volt.
Itt a számban a kannafedő aluminium íze, kicsit vágta a számszélét, a nyelvemet, el volt vékonyodva, sok száj koptatta vagy miért.

Fáj is egy kicsit, ahogy emlékezem.

És itt a szemem előtt az egyetlen emlék nagyapámról: a házban benn a szekrény mellett kis rés.
Kicsi lányként befértem oda és nagyapám hangosan keresgélt: holvan a kislány, elment már haza? - és én kacagva toppantam elé: itt vagyok!

A szobában a díszpárnák az ágyon, a cserépkályha meleget ont és kérni sem kell azt a cukorral megszórt szalakárés, szaggatott süteményt, úgy termett az ott, mint máshol a virág.

A kertben meg a málna sorokban, ha esett, akkor kiment és szedett nekünk egy kis tányérba, ne sározzuk össze a cipőnket, hát rámkiállt anyátok! A málnából szörp lett, gézből csúrgott egy nagy tálba- kicsit féltem is én tőle- meg kell mondanom.Volt ott egy bokor bazsarózsa is, ha megindult úgy bontotta a szírmokat, mint egy kelekótya, jutott belőle mindenhová, szomszédoknak is, hozzánk is.

És szeretett az asztalon varrni, feltette a széket és felült rá, sokáig nem kellett így villanyt kapcsolni. Spórolt fél kézzel, a másik kezével meg szétosztotta a vagyonát, minden kincsét.
Senki nem tudott olyan rétest csinálni, nem is akart.

Egyszer pofon csapta nagyapámat, mert az kritizálni próbálta az anyu húslevesét, szólt neki kétszer, háromszor, de az öreg csak mondta, mama meg fordúltából egy pofon, nem volt egy lassu természet.

Azon a nyáron még fehérre meszelte a kicsi házát, lábat is húzott barna festékkel, de már csöndes volt, társaságban hallgatott csak nagyokat, messze kalandozott a tekintete.
Ősz volt mikor temették. Befutottam a házba, a cipője úgy volt a szék alatt, mintha mindjárt húzná is fel, szaladna megint bájosan, kedvesen, egyszerüen, szeretni valóan.

Hiányzol nekem Tornyi Juliska, én nagyanyám, te cselédlány. Iskolában nem tanítják, amit te tudtál."