Dajkamama

Közel egy hónap elteltével megint Pesten vagyok dajkálni a kicsi unokámat, aki egy kicsit náthás.
Őszintén szólva jó már egy kicsit kimoccanni otthonról, dögunalom, hogy a nagy hó miatt egész nap a lakásban kell tartózkodni. Persze kivétel hóesés idején a hóhányás reggelenként.
Nagy hóhányó vagyok az idén, mivel van részünk hóban rendesen. Nem mintha bánnám, jól esik a mozgás a friss levegőn.
Azért lassan március lesz, ideje lenne, hogy tavaszodjon végre. Két hete az egészen tavaszias időben az öreg ház markolóval szétrakott száz éves - ha nem több- vályogjait törögettem - jól beáztak - nagy lelkesen: délelőtt is egy órát, meg délután is. Olyan jól haladtam , hogy alíg 3x3 m. maradt.
Már a kerítés kihúzását fontolgattam, mestert keresve, ami nem egy könnyű dolog manapság, amikor megjött a hó és behajtott a lakásba.
Na de ma megint vonatoztam. Meleg volt a fülke, kellemesek az utastársak, gyönyörű a hófehér panoráma a vonatablakból - itt-ott nyulakat, őzikéket, fácánokat is láttam. Már délelőtt fél tízkor megölelhettem a legkisebb unokámat meg az anyukáját. Előbb egy kicsit szégyenlősen nézegetett, de hamarosan az ölembe ült és délig ki sem szállt onnan, csak akkor, mikor megfogva az újjam "deje" felszólítással játszani hívott. Délben ebédeltünk, utána lefektettem és elénekeltem a kedvenc énekét tőlem, amit még kislánykoromban tanultam:

" Beültettem kiskertemet a tavasszal
Rózsa, szegfü, liliom és rezedával.
Ki is kelt az egyenkint,
Elszeretném adni mind
De most mindjárt.

Én meg veszem virágodat
Ha el adod.
Ha az árát te magad is nem sokalod.
Versenyfutás az ára
Uccu nézzünk utána
De most mindjárt!"

Hol van már az a kis coffos, aki a kör közepén állt valamikor.

A vonaton ült mellettem egy nő, aki apró betükké tömörített oldalakat tanulmányozott nagy buzgalommal. Vizsgázni ment. Szemben velem hárman valami tanfolyamra útaztak nagy szorongva a fővárosba, egészségügyi dolgozók voltak. Ketten voltunk idősebbek. Mondtam is, hogy minden életszakasznak meg van a maga nehézsége, meg a maga szépsége. Én most nem is bántam a hamarosan két hatost, mert nekem már nem kell tanulni, vizsgázni, csak unokázni, az meg igen jó.

Pár napig maradok, utána viszem Petit telelni, amíg kedve tartja. Ha hazavágyik utazunk vissza.
Szép az élet! - Most szép. - Pár napja még magam alatt voltam - kis téli depi.