Bújócska

Hétköznap reggel Bercivel.

Reggel a szülők munkába, Peti óvodába távozott. Egy kicsit még játszottunk a pizsamással, aztán öltözködés, reggeli, majd a kicsi újra játékba merült. Én meg kimentem a konyhába, hogy a reggeli maradékait eltakarítsam, elmosogassam. Pár perc telt csak el, mikor megyek a nappaliba , nincs ott Berci. Szólítgatom Bercike, Bercike! - semmi válasz. Keresem a gyermek szobában, nincs ott, keresem a fürdőben, a wc-ben, a gardrobban: nincs, nincs. Hát hová tünt ez a gyerek? A hálóban nem lehet, azt a konyhán át lehet megközelíteni és én a konyhában voltam. Egyre idegesebb leszek. Megnézem a hálóban is - ott sincs. Vissza a nappaliba, nézem a kanapé mögött - ez az egyik bújóhelyük. Nincs, nincs. Ágy alá bújt, nem tud kijönni, de hát miért nem szól, mikor egyre hangosabban hívom: Bercike hol vagy? hol vagy? Hát ki nem mehetett, az ablak csukva. Újra a gyerekszoba. Hát nem ott vigyorog a kis szekrény mögött szótlanul. Kihúzta a szekrényt, valami játékot lelt mögötte és azzal matathatott a földön, míg én bizony Isten kétségbeesve kerestem. A kis zsivány!
Csak nézett rám huncutul, mikor leckéztettem, hogy szólni kell, ha hívnak Berci! Na jól rám ijesztett!

Jó volt együtt. Játszottunk sokat, főzőcskéztünk az edénykéivel, gyurmáztunk, gyurmából gombócot főztünk, olvasgattunk, stb. Ez mi? Ez mi? kérdezte századszor.
Délben ebédelt, aludt, délután megjött anya meg Peti, folytatódott a hancur. Voltunk lent motorozni. Úgy hajtotta a csöpp lábával a kis motort, alíg bírtam sietni utána.
Jó volt vele. Imádom!

Ma Petivel haza vonatoztam. Interszitivel jöttünk, a Keletiből B.újfaluig. Türelmes volt egészen Püspökladányig, onnan már nagyon unta az utat. Barkobáztunk, vörös pacsiztunk, néztük az őzikéket. Mikor megérkeztünk , mintha ránk várt volna egy helyi járat bussz, rajtunk kívül két utas ha volt. Beszállított minket a busz állomásig és hamarosan haza érkeztünk.
Itthon még nagy hó van, már ki is próbálták Dénessel a szánkót, holnap meg ketten megyünk a Porostóra, ami most Havastó eresztőzni.