József Attila : Mama
Már egy hete csak a mamára
gondolok, mindig meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
Nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de mostmár késő,
most látom milyen óriás ő-
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
Ma József Attila születésnapján - a költészet napján- tizenhetedik éve, hogy meghalt az édesanyám.
.....akit soha nem lehet felejteni. Az én édesanyám sem él már 7 éve, de nincsen olyan nap, hogy ne jutna eszembe, ne mondanék el "neki" valamit.
VálaszTörlés